A Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya ismeretlen tettes ellen folytat eljárást. Ismeretlen személy az általa vezetett ismeretlen forgalmi rendszámú és ismeretlen típusú gépkocsival 2020. április 9-én 10 óra és 22 óra 55 perc között Kaposváron, a Honvéd utca 13. szám előtt anyagi káros közúti közlekedési balesetet okozott. A sofőr hátramenet során nekiütközött egy szabályosan leállított személyautónak, amelynek következtében a várakozó személygépkocsi bal oldali első része megsérült Az ismeretlen jármű vezetője a baleset helyszínéről adatai hátrahagyása, illetve a hatóság értesítése nélkül elhajtott.



A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!

A rendőrség várja mindazok jelentkezését, akik az eseményt látták, vagy azzal kapcsolatban bármilyen információval tudnak szolgálni.

Jelentkezni lehet személyesen a Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán a Szent Imre utca 12. szám alatt, vagy hívják a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06 82/ 502-700 telefonszámon, illetve tegyenek bejelentést az ingyenesen hívható 06 80/ 555-111 „Telefontanú” zöld számán, továbbá a 107-es vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Címkék: koccanás, felhívás, rendőrség, kék hírek