A Kaposvári Járási Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot egy 59 éves férfi ellen, aki közterületen többször konfliktusba került járókelőkkel, illetve gondnokát és egy gyámügyi ügyintézőt is intézkedésre akart kényszeríteni.

A vádlott 2019 májusában Kaposváron egy zöldséges bolt előtt várakozó nőnek hangosan kezdett beszélni és ok nélkül szidalmazta. A nő a közelben lévő édesapjának elmesélte, hogy inzultálja a vádlott, amit az édesapa számon is kért a férfin. A vádlott ekkor még agresszívabbá vált, először a szatyrából elővett bottal ütött a férfi felé, majd egy késsel szúró mozdulatokat tett miközben megöléssel fenyegette.

A vádlott 2019 márciusától hetente többször felkereste gondnokát a munkahelyén azért, hogy a nyugdíját ne két részletben, hanem egy összegben adja át neki. A férfi követelésének minden alkalommal fenyegetéssel adott nyomatékot, egyszer a sértettet az utcán is követte és azt kiabálta neki, ha nem adja át a pénzét, akkor „kinyírja”.

A férfi 2019 májusában a kaposvári gyámhivatalba is bement, ahol az egyik ügyintézőtől irodája ajtaját ütve hangosan követelte, hogy utasítsa gondnokát nyugdíja egyösszegű kifizetésére, különben elvágja a torkát.

Az ügyészség a büntetett előéletű vádlottal szemben - amennyiben előkészítő ülésen a terhére rótt bűncselekmények elkövetését beismeri - 3 év 9 hónap tartamú börtönbüntetés kiszabását, valamint 4 év közügyektől eltiltást indítványozott.

Címkék: agresszív, fenyeget, életveszély, kés, kék hírek