2022.01.27 - Csütörtök
Angelika

Valaki meghúzta ezt az Alfát, majd elhajtott 2020. Január 01. - Szerda 09:27 | Címkék: Alfa, felhívás, kék hirek, Rendőrség, Honvéd utca

A rendőrség a lakosság segítségét kéri, hogy megtalálják a tettest.

Ismeretlen személy az általa vezetett ismeretlen forgalmi rendszámú és ismeretlen típusú gépkocsival 2019. december 31-én 6 óra és 8 óra 20 perc között Kaposváron, a Honvéd utcában anyagi káros közúti közlekedési balesetet okozott. A sofőr nekiütközött egy szabályosan leállított személyautónak, amelynek következtében a várakozó személygépjármű első lökhárítója megsérült. Az ismeretlen jármű vezetője a baleset helyszínéről adatai hátrahagyása, illetve a hatóság értesítése nélkül elhajtott - írja a szerkesztőségünknek eljuttatott felhívásában a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Sajtóosztálya.

alfa

Fotó: SMRFK
Fotó: SMRFK

A rendőrség ezért várja mindazok jelentkezését, akik az eseményt látták, vagy azzal kapcsolatban bármilyen információval tudnak szolgálni. Jelentkezni lehet személyesen a Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán a Szent Imre utca 12. szám alatt, vagy hívják a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06 82/ 502-700 telefonszámon, illetve tegyenek bejelentést az ingyenesen hívható 06 80/ 555-111 „Telefontanú” zöld számán, továbbá a 107-es vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Vissza az előző oldalra

Weboldalunk a használat elősegítése és a jobb felhasználói élmény érdekében sütiket, "cookie"-kat használ.
A böngészés folytatásával jóváhagyja a sütik használatát. Bővebb információ

Bezárás