A Fonyódi Járási Ügyészség 25 rendbeli csalás miatt emelt vádat azzal a 27 éves többszörösen büntetett előéletű budapesti férfival szemben, aki korábbi büntetéséből történt szabadulását követően interneten feladott valótlan hirdetésekkel csalt ki pénzeket a gyanútlan sértettektől.

A vádlottat csoportosan elkövetett rablás bűntette miatt fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztésre ítélték, melyből 2018 áprilisában szabadult feltételesen, azonban alig telt el néhány nap, amikor újra bűncselekményeket követett el. A vádlott ugyanis különböző hirdetési oldalakon olyan gépkocsikat, kishajót, illetőleg műszaki cikkeket hirdetett meg eladásra, amelyekkel valójában nem rendelkezett.

A férfi a hirdetésekre jelentkező sértettektől minden esetben a vételár, illetőleg előleg előre utalását kérte, majd miután az összeg a bankszámlájára megérkezett, azt készpénzben felvette és felélte. A vádlott összesen hat bankban nyitott folyószámlát azért, hogy a sértettektől érkező átutalásokat kezelni tudja.

A vádlott a csalássorozatot 2018 áprilisa és novembere között követte el, melynek során összesen 25 sértettet ejtett tévedésbe, akiktől 50 ezer és 1,2 millió forint közötti összegeket csalt ki. A vádlottat végül a fonyódi nyomozók elfogták, majd az ügyészség kezdeményezésére a bíróság elrendelte a letartóztatását is.

Az ügyészség az azóta is letartóztatásban lévő, különös visszaesőnek minősülő vádlottal szemben halmazati büntetésként börtön fokozatú szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt azzal, hogy amennyiben a vádlott bűnösségét az előkészítő ülésen beismeri, a bíróság a szabadságvesztés tartamát 6 évben határozza meg.

Címkék: vádlott visszaeső, hirdetés, csal, internet, kék hírek