Pihenő park a Sávház mögött az Arany János utcai négy emeletesek között. Lehet itt ücsörögni, edzeni és akár sakkozni is. Az öt darab sakkasztal üveg bevonata azonban mindegyiken be van törve. Jól láthatóan vandálok okozták ezeket a sérüléseket. A károkozás és a hangoskodás sajnos nem ritka alkalom errefelé.

- Csúnyán viselkednek, kiabálnak, itt végzik el a dolgukat. Összetörik ezeket a székeket, elhordják a padokat. Szóval nem lehet itt nyugodtan pihenni, ez az igazság - válaszolta kérdésünkre a környéken élő Lenhoffer Erzsébet.

null

Ilyen pontja több is van még a városnak. Nemsokára azonban azokon a helyeken is kamerákat szerelnek fel, ahol eddig nem volt. Nemsokára 180 millió forint értékben újabb 112 darab térfigyelőt szerelnek fel a közterületekre a rendőrség és a lakosság igénye szerint. Ezekkel együtt több mint 300-ra emelkedik a kamerák száma a városban.

- Meg akarjuk őrizni azt a dicső első helyet, hogy büszkén mondhassuk el, hogy a biztonság a legfontosabb és a biztonságot nagy mértékben segíti a közterületi kameráknak a jelenléte, hogy az elkövetkező esztendőkben is Kaposvár az ország egyik legbiztonságosabb városa legyen. Ne rongálják a közterületeket, másrészt a kamerák nyomon is tudják követni a bűncselekmények elkövetőit is, így nagy eséllyel el tudják kapni a tetteseket is - tette hozzá Szita Károly, Kaposvár polgármestere.

A kamerarendszer működése óta 3 ezerről 1200-ra esett vissza a regisztrált bűncselekmények száma Kaposváron. Idén 65 kamerafelvétel felhasználásával 20 esetben sikerült az elkövetőket beazonosítani és elfogni. A lakosság kérheti a felvételek kiadását, ha bűncselekmény áldozatává válnak.

- A kamerendszernek a jogszabályban előírt tárolási határideje 30 nap, tehát ha 30 napon belül az esettől hozzánk érkezik egy kérvény, hogy ő ezt szeretné, ezt a felvételt, hogy mi megőrizzük, akkor mi megőrizzük és, amikor elindította az eljárást, akkor az eljáráshoz ezt természetesen továbbítjuk a magánszemély részére - mondta Kis Szabolcs, a Kaposvári Közterület-felügyelet vezetője.

Az újabb kamerák felszerelése hamarosan megkezdődik és még idén végeznek vele. Ezek segítségével tovább csökkenhet a bűncselekmények száma és nőhet a rendőrség felderítési eredményessége is.

Címkék: közterület, kamera, kaposvár, kék hírek