A Kaposvári Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat azzal a 16 éves barcsi fiúval szemben, aki egy labdarúgó mérkőzésen szándékosan okozott súlyos sérülést ellenfelének.

A fiatalkorú vádlott 2018 augusztusában a megyei II. osztályú ifjúsági labdarúgó mérkőzésen a vendégcsapatban játszott középhátvédként. A csapata az első félidő közepén éppen vesztésre állt, amikor látta, hogy a csapattársa és az egyik hazai játékos között lökdösődés alakul ki.

A vádlott ekkor a saját tizenhatosától odafutott a hazai játékoshoz és szinte futtában, nagy erővel ököllel az arca jobb oldalán megütötte őt. A sértett az ütés következtében a földre esett, és az orra is erősen vérezni kezdett, ezért még a mérkőzés alatt a Siófoki Kórházba szállították, ahol megállapították, hogy eltörött az arccsontja.

A vádlott a bűncselekmény elkövetését mindvégig elismerte és közvetítői eljárás lefolytatására irányuló indítványt terjesztett elő, amihez a sértett is hozzájárult. A közvetítői eljárás azonban eredménytelenül zárult, így az ügyben vádat kellett emelni.

Az ügyészség a fiatalkorú vádlottal szemben indítványt tett arra, hogy a Siófoki Járásbíróság büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárásban bocsássa próbára és állapítsa meg, hogy annak időtartama alatt pártfogó felügyelet alatt áll.

Címkék: hátvéd, csonttörés, ököl, meccs, sérül, kék hírek, labdarúgás