Újabb fehér folt tűnik el az országban azzal, hogy a Somogy megyei Igal Tűzoltó és Polgárőr Egyesülete elszántságának köszönhetően megszerezte az önálló beavatkozásra feljogosító minősítést. Az erről szóló igazolást március hetedikén vették át az egyesület önkéntesei - írja a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Igal Kaposvártól mintegy huszonöt, Siófoktól pedig több mint ötven kilométerre fekszik, így a környékbeliek számára óriási jelentőséggel bír, hogy az elsődleges tűzoltói beavatkozás megkezdésének ideje jelentősen lerövidül. A településen működő egyesület egyre növekvő létszámmal, 1981 óta végzi önkéntes tevékenységét.

igali tűzoltók

"Igazodtunk a kor kihívásaihoz, a valós veszélyhelyzetekre reagálni képes, jól felkészített szervezetek folyamatos képzése kiemelt fontosságú feladattá vált"  - mondta el Wéber Antal tűzoltó dandártábornok.

A Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója úgy fogalmazott: viszont hiábavaló lenne a gondolat, a tervezés és támogatottság, ha nincs egy olyan elszánt csapat, amelynek tagjai hivatásuk és családjuk mellett is készek a lakosság védelméért tenni. 

Az igali egyesület évente tizenöt-húsz káresemény - főként tűzesetek - felszámolásában működik közre, de részt vettek a 2013-as dunai árvíz, valamint a tavaly júliusi siófoki szélvihar utáni helyreállítási munkálatokban is. A tagság idén eddig tíz tűzesetnél avatkozott be, március elsejétől pedig önállóan, főként szabadtéri tüzek és viharkárok felszámolását, a hivatásos egységek nélkül is végezhetik.

igali tűzoltók

 
Dr. Horváth Jenő, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tűzvédelmi és kéményseprőipari-szabályozási főosztályának vezetője ünnepi beszédében az önkéntes tűzoltók szerepvállalását emelte ki. Hangsúlyozta, az önálló beavatkozóvá válással az egyesület működésében is minőségi változás következik be, ami kaput nyit a további fejlődésre, egyben fokozott felelősséggel is jár, amelynek meg kell felelni a szolgálatot vállaló önkénteseknek. Beszédét követően az ezredes átadta az egyesület elnökének, Fülöp Lászlónak a minősítés megszerzéséről szóló igazolást.

igali tűzoltók

 
Jelenleg egy 1993-as évjáratú Mercedes 1000-es tűzoltóautó és egy terepjáró képességű műszaki mentő, valamint egy 1967-ben gyártott Steyr 680-as tartalékszer segíti az egyesület munkáját. Járműveik kétszerállásos, fűthető szertárban várják a riasztást, az épületet a rendszerváltás után, az 1990-es évek elején építették.
 
A 42 fős tagságból hárman tűzoltás vezetésére jogosultak, és tizenketten vállalták az önálló beavatkozói feladatokat is. Az egyesület minden olyan alapfelszereléssel rendelkezik, amely az önálló tűzoltási, műszaki mentési tevékenység ellátásához szükséges. Az egyesület a riasztást követően 15 percen belül megkezdi a vonulást, így az elsődleges tűzoltói beavatkozás lerövidül. Az önkéntesek a vállalt településeken - Igal, Bonnya, Fiad, Kisbárapáti, Kazsok, Ráksi - összesen 3050 helyi lakos mentő-tűzvédelmét látják el.

Címkék: önálló beavatkozás, ünnepség, igal, önkéntes, tűzoltók, kék hírek