Az ügy adatai alapján május 17-én 22 óra 55 perckor egy gépkocsivezető Lábod belterületén Rinyabesenyő irányába haladt, amikor út szélén elütött egy kerékpárt toló férfit. A sofőr a balesetet követően a helyszínéről megállás és segítségnyújtás nélkül elhajtott.

A sértettet a mentőszolgálat munkatársai súlyos, életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba, aki május 28-án elhunyt.

Időközben a nagyatádi rendőrök bejelentést kaptak arról, hogy egy lábodi vendéglátóegység elől eltulajdonítottak egy Peugeot típusú gépkocsit, amit rövidesen törött első szélvédővel találtak meg a település belterületén.

Deák Alexandra r. törzsőrmester is a helyszínre érkezett Inka nevű kutyájával, ahonnan a nyomrögzítést követően az eb egészen a feltételezett elkövető házáig vezette az egyenruhásokat.

A rendőrök megállapították, hogy a gépkocsit L. László vitte el és okozott vele balesetet, ezért elfogták és előállították a Nagyatádi Rendőrkapitányságra, ahol a vele szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív eredményt jelzett.


Fotók: police.huFotók: police.huFotók: police.huFotók: police.hu
Fotók: police.hu
A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!

Az eljárás során a balesetvizsgálók a 35 éves helyi lakost jármű önkényes elvétele bűntett, segítségnyújtás elmulasztása bűntett, valamint halált okozó ittas járművezetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja gyanúsítottként hallgatták ki, bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amit a Kaposvári Járásbíróság elrendelt.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.

Címkék: lopott autó, lábod, halálos, gázolás, baleset, kék hírek