A Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség az elkövetéstől számított 15 napon belül gyorsított eljárásban emelt vádat azzal a 61 éves férfival szemben, aki egy közlekedi szabályszegést a szabálytalankodó autós bántalmazásával torolt meg.

 A vádlott 2018 júliusában az egyik Kaposvár környéki faluban haladt a gépkocsijával, amikor a külföldi állampolgárságú sértett szabálytalanul megelőzte úgy, hogy majdnem összeütköztek. A balesetet sikerült elkerülniük, azonban a vádlott egy közeli bolt elött észrevette a sértettet, akit felelősségre akarta vonni a történtek miatt.

A bolt parkolójában a vádlott elállta a sértett útját, majd rövid szóváltás alakult ki közöttük, melynek során a vádlott annyira indulatba jött, hogy többször fejbe ütötte a szabálytalankodó autóst, és végül a feleségének kellett közbe lépnie, hogy a sértettet bántalmazásával felhagyjon.

A garázdaság vétségével és könnyű testi sértés vétségével megvádolt, büntetlen előéletű, és az eljárás során a bűncselekményt beismerő férfit a Kaposvári Járásbíróság próbára bocsátotta. Az ítélet jogerőre emelkedett.    

Címkék: előzés, pofozkodás, rendőr, kék hírek