Új csapatszállító autójuk kulcsait vehették át ma a kaposvári Kötél Egyesület tagjai. Az új gépkocsival a régi, több mint 20 éves járművüket cserélhették le.

"Nekünk egy régi álmunkat sikerült valóra váltani, 19 év alatt új autónk nem volt, most pályázaton 8,5 millió forintot sikerült elnyerni, ebből kettő millió önrész kelett, amiben az önkormányzat beszállt egymillió forinttal, így aztán sikerült egy olyan csapatszállítóhoz jutni, amiben elférünk mi is és az eszközök is, és biztonságosan a helyszínre el tudunk jutni." - árulta el a KÖTÉL Egyesület elnöke, Bodó László.

Kötél adomány

Szita Károly polgármester köszöntőjében arról beszélt, hogy a bajban mindig találni Kaposváron derék, segítő embereket, akiket kell, hogy a város is támogasson.

"Nagyon boldog vagyok, hogy hozzájárulásunkkal Kaposvár polgárainak hozzájárulásával segíthettünk abban, ami mögöttem van és segíthettünk az autóban, amit ezt követően átadunk." - tette hozzá Szita Károly.

A térség országgyűlési képviselője pedig a biztonság fontosságát emelte ki, amely a tűzoltóknak is köszönhető. Gelencsér Attila hozzátette, a megye polgárainak szükségük van a tűzoltókra, a katasztrófavédőkre, önkéntesekre, hogy nyugodtan tudják lehajtani a fejüket, és biztonságban tudják gyermeiket.

Kötél adomány

29 önkéntes egyesület és három mentőszevezet csaknem 33 millió forint értékben kapott ma a működésükhöz szükséges eszközöket.

"Négy önálló mentést végző szervezetünk van a megyében, hála Isten a somogy emberek önkéntes szerepvállalása egyre inkább előtérbe kerül, felelősséget vállalnak a közösségért, nagyon szívesen végzik az önkéntes munkát és az azzal járó kötelezettséget, felkészülést, tanulást, gyakorlást. bevetést." - mondta Wéber Antal, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője.

Az eszközök között található láncfűrész, tömlőkészlet és védősisak is, amelyek a műszaki mentésekhez, a tűzoltáshoz, illetve a vizek elleni védekezéshez elengedhetetlenek.

Címkék: mentőszerv, KÖTÉL, adomány, egyesület, önkéntesek, Somogy, pályázat, kék hírek