Az első este október 30-án történt a Németh István fasor 11. szám előtti útszakaszon.

Egy ismeretlen típusú és színű gépkocsival közlekedő sofőr a várakozóhelyről történő kiállás során nekiütközött a mögötte parkoló Volkswagen Passat típusú személygépkocsinak. Az ütközést követően az ismeretlen járművezető a helyszínről adatai hátrahagyása, illetve a hatóság értesítése nélkül elhajtott.

null

A másik eset egy nappal később, az Irányi Dániel utcában történt. Ez a sofőr szintén kiállás közben ütközött neki a mellette parkoló Opel Insignia típusú személygépkocsinak. Az ütközést követően az ismeretlen járművezető a helyszínről adatai hátrahagyása, illetve a hatóság értesítése nélkül elhajtott.

null

A Kaposvári Rendőrkapitányság kéri, hogy aki az események körülményeivel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Kaposvári Rendőrkapitányságon, vagy hívja a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-82-502-700-as telefonszámon, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, továbbá a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Címkék: ütközés, cserbenhagyás, rendőrség, kaposvár, kék hírek