Egy idős veszprémi nő tett bejelentést a rendőrségen 2017. szeptember 14-én arról, hogy egy ismeretlen férfi becsengetett a házába, önkormányzati dolgozónak adta ki magát és rávette arra, hogy megmutasson neki egy 10.000 forintos bankjegyet, majd figyelmét elterelve megszerezte és elvitte a sértett otthon tartott készpénzét.

Az ismeretlen férfi ugyanezen a napon egy dudari nyugdíjas otthonába is bejutott, ahol hasonló módszerrel megkísérelte a sértett megtakarítását megszerezni, azonban a 83 éves asszony otthon tartózkodó fia megzavarta, ezért a kaposvári férfi elmenekült a helyszínről.

Fotó: Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság
Fotó: Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság

A veszprémi nyomozók beazonosították a feltételezett elkövető személyét, akiről megállapították, hogy egy 84 éves bajai férfi lakásából több százezer forintot vitt el 2017. október 18-án délelőtt. A módszer itt is ugyanaz volt, mint a másik két esetben.

A veszprémi rendőrök 2017. október 26-án, kaposvári lakcímén elfogták B. Zsoltot, majd a Veszprémi Rendőrkapitányságra előállították. A férfival szemben korábban lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a Kaposvári Járásbíróság, mely elfogásakor – és a bűncselekmények elkövetésekor is – érvényben volt.

A kaposvári férfit – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként hallgatták ki két rendbeli kifosztás bűntett elkövetése és egy rendbeli kifosztás bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt, majd előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására, melyet az illetékes bíróság 2017. október 27-én elrendelt.

Címkék: veszprém, csaló, kaposvár, kék hírek