A Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette, súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és többrendbeli lopás vétsége miatt emelt vádat egy fiatalkorú marcali fiú és felnőttkorú társa ellen.

A bűncselekmények elkövetésének idején a 16. életévét betöltött vádlott 2016-ban bűnözői „karrierbe” kezdett. 2016. márciusában még csak kisebb súlyú lopások miatt került a rendőrség látóterébe, amikor felnőttkorú társával közösen több alkalommal csent el italos rekeszeket, illetve üdítőket egy marcali hotelből. 2016. júniusában és júliusában azonban már közterületen leállított kerékpárokat lopott el, mellyel négy sértettnek összesen 75.000,-Ft kárt okozott.

2016. szeptemberében a fiatalkorú vádlott pletykát hallott arról, hogy őt és barátnőjét egy másik fiú meg akarja támadni, ezért - hogy a dolgok elébe menjen - magához vett egy bárdot és egy baltát, majd megkereste a sértettet, aki ekkor az egyik marcali sporttelepnél tartózkodott. Itt a fiatalkorú vádlott előbb a baltával, majd a bárddal ütött a sértett felé, akit könnyebben meg is sebzett, azonban a sértett végül eredményesen védekezett és lefegyverezte a támadóját.

A fiatalkorú vádlott 2016. decemberében – mintegy keretbe foglalva az évet – még egy csekély értékű falopást is elkövetett.

Az ügyészség a fiatalkorú vádlottal szemben javítóintézeti nevelés elrendelését, míg a más ügyben előzetes letartóztatásban lévő felnőttkorú társával szemben közérdekű munka büntetés kiszabását indítványozta.

Címkék: bűnöző, balta, ügyészség, lop, kék hírek