A Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség garázdaság bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy kaposvári nővel, a lányával és annak férjével szemben, akik egy helyi járatos autóbuszon történt veszekedés folytatásaként bántalmazták a férj testvérét.

A vádlottak közül az ittas állapotban lévő anya és 26 éves lánya, 2015. novemberében a reggeli órákban az egyik helyi járatos autóbuszon hangosan veszekedett a lány sógornőjével, emiatt a vádlottakat az ellenőrök a buszról leszállították. A családi veszekedés folytatásaként a két nő a déli órákban megjelent a sértett lakásánál, ahová magukkal vitték az anya másik lányát is, aki a 14. életévét még nem töltötte be.

A két feldühödött nő és gyermekkorú társuk közös erővel, a hajánál fogva kirángatták a sértettet a lakásból a bejárati ajtó elé, ahol a környéken lakók szeme láttára megtépték a haját, több alkalommal megütötték a fejét és a felsőtestét. Ekkor jelen volt a vádlott lány férje is, aki fennhangon bíztatta a testvérét bántalmazó feleségét és az anyósát a bántalmazás folytatására. A verekedésnek végül a közelben lakók vetettek véget. A sértettnek könnyű sérülései keletkeztek.

Az ügyészség az anyával és lányával szemben végrehajtásában felfüggesztett, börtön fokozatú szabadságvesztés, míg az őket bíztató férjre pénzbüntetés kiszabását indítványozta.

Címkék: vádlott, részeg, verekedés, család, kék hírek