A két magyar mentőcsapat egy harminchat órás terepgyakorlaton bizonyította az ENSZ INSARAG szakértői előtt, hogy képes a nemrégiben megújult irányelv előírásai szerint dolgozni. A riasztást május 16-án, kedden este kapták a HUNOR és a HUSZÁR tagjai, attól a pillanattól kezdve a nemzetközi standardoknak megfelelően jártak el.

A feltételezés szerint egy, a Richter-skála szerinti 7,3-as erősségű földrengés rázta meg a képzeletbeli Magorlandot, tönkretette az ország infrastruktúráját, áldozatokat szedett, sokan rekedtek a romok alatt. A HUNOR hivatásos és a HUSZÁR önkéntes mentőcsapat szerdától folyamatosan dolgozott a különféle kárhelyszíneken, ahol – az érintett térség gyógyturizmusa miatt – arra is számítaniuk kellett, hogy fogyatékkal élő, mozgásukban korlátozott sérülteket is menteniük kell.

Fotó: KÖTÉL Egyesület
Fotó: KÖTÉL Egyesület

A feladatok a romok alóli mentésen belül és kívül is változatosak voltak, hiszen a csapatoknak akadt dolguk magas rangú politikus sérült hozzátartozójával, mentés közben súlyosan, amputálást igénylően „megsérült” keresőkutyával (ezt a mozzanatot természetesen nem élő állaton mutatták be), kutattak termálvíztározóhoz tartozó alagútrendszerben, ismeretlen vegyi anyag jelenlétében, vágtak át vasbetont, támasztottak meg és alá, szimuláltak újraélesztést, mentettek kötélpályán alpintechnikával, és kisiklott vasúti kocsit is emeltek.

A felkészülési, felkészítési, csapatépítési munka eredményeként megszerzett ENSZ INSARAG Nemzetközi Minősítés teljesítésért a HUNOR nehéz kategóriájú városi kutató-mentő szervezet tagjait – köztük a kaposvári Borbély Károly tűzoltó zászlóst és Vinkler Péter tűzoltó főhadnagyot –, valamint a HUSZÁR Közepes Kategóriájú városi kutató-mentő szervezet tagjait – köztük a KÖTÉL Egyesület kilenc tagját és Antalicz Loránd tűzoltó alezredest, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság polgári védelmi főfelügyelőjét -  példaképül állította a katasztrófavédelem és az önkéntes mentőszervezetek teljes személyi állománya elé dr. Góra Zoltán tűzoltó vezérőrnagy, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója - írta a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Címkék: mentőegység, HUSZÁR, HUNOR, engedély, Somogy, nemzetközi, kék hírek