A belvárossal együtt ma már több mint 150 kamera figyeli a közterületeket, a lakótelepeket. Kaposvár 1995-ben kezdte meg a rendszer kiépítését. Az elmúlt három évben 215 millió forintot költöttek arra, hogy segítsék a rendőrség munkáját.

A kamerarendszer is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Kaposvár a második legbiztonságosabb település lett a megyei jogú városok között - mondta legutóbbi közgyűlési beszámolójában a kaposvári rendőrkapitány. Míg 2015-ben 3650, addig tavaly már csak 1240 bűncselekmény történt Kaposváron. A nyomozások eredményessége pedig több mint 63 százalékra nőtt. A közterületeken kevesebb, mint 290 bűneset történt és mintegy négyötödükben el is fogták az elkövetőket.

Kamerarendszer a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságon
Kamerarendszer a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságon

dr. Heffer Attila, a Kaposvári Rendőrkapitányság kapitányságvezetője szerint van egy fajta összefogás, ami a közbiztonság körül kialakult, amihez hozzájárul a kamerarendszer is. Ezek következménye, hogy a lakosoknak nagyobb a bizalma a rendőrség iránt és többet segítik akár információkkal a rendőrök munkáját.

A további javulás érdekében ezért újabb térfigyelő kamerákat helyeznek el szerte a városban, ahol ezekre szükség van. A városon kívül is több helyen vannak már térfigyelő kamerák, még a töröcskei tó környékén is.

Kozári Miklós, a Kaposvári Sporthorgász Egyesület elnöke elmondta, az állandó halőrzést megszűntették, de a járőrszoláglat megmaradt. Emellett ott a kamera, amik figyelik a beíró füzetet, a házat és figyelik a bejövő embereket. A halőrzés úgy zajlik, hogy visszanézik a felvételeket és a beíró füzetet, hogy mi történt és akár három napra viszamenőleg is tudnak mindent ellenőrizni - tette hozzá.

kamera

Több somogyi település, mint például Siófok is bővítené a kamerarendszerét. Az eddigieknek köszönhetően tavaly már drasztikusan csökkent a bűncselekméynek száma. A Petőfi sétányon kívül most a strandot is biztonságosabbá tennék.

"Az idei évben 14 új kamera és 8 kamera cseréje fog megvalósulni. Ezzel azt érjük el, hogy a teljes strand belső területét látni fogjuk megfelelő minőségű képekben. Ha valamit bizonyítani kell, akkor azt tudjuk. Ez mellet a sétánynak csak az északi járdáját lehetett látni, de most a déli járdát is látni fogjuk." - árulta el a Balaton-parti Kft. ügyvezető igazgatója, Pintér Tamás.

Ezeken kívül a Jókai ligetbe is szerelnének fel kamerákat. A céljuk ezzel a nyári bűncselekmények még hatékonyabb visszaszorítása.

Címkék: kamerarendszer, közbiztonság, kamera, rendőrség, kék hírek