A Marcali Járási Ügyészség csoportosan elkövetett garázdaság bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt három keszthelyi és egy somogysámsoni férfival szemben, akik Marcaliban sérelmeik megtorlásaként megverték a haragosukat.

A banda még július elején utazott a Somogy megyei városba, ahol az egyik legforgalmasabb utcán lévő vendéglátóhelyhez siettek. Odamentek a teraszon ülő egyik - általuk vélt – elkövetőhöz, körbe állták, kérdőre vonták, majd pedig ököllel ütlegelték.

A bántalmazott férfi könnyű sérüléseket szenvedett. Eközben az egyik vádlott a sértett asztaltársaságában lévő másik férfit is ököllel úgy megütötte, hogy súlyos töréses sérüléseket szenvedett.

Három – többszörösen büntetett - vádlott előzetes letartóztatásban van, velük szemben az ügyészség végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől eltiltás, míg negyedik társukkal szemben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta.

Címkék: támadás, négy, marcali, verekedés, kék hírek