Kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat a Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség egy kaposkeresztúri férfival szemben, aki állandó és egyre fokozódó agresszív viselkedésével veszélyeztette élettársa 12 éves lányának fejlődését- közölte az Ügyészség sajtóosztálya.

A vádlott és élettársa közösen nevelték az asszony korábbi kapcsolatából született két lányt, valamint két kisebb közös gyermeküket. A legidősebb kislány 2015. februárban állami gondoskodásba került, mert a vádlott rendszeresen bántalmazta, emiatt büntetőeljárás is indult vele szemben.

2015. decembertől az italozó vádlott agressziója élettársa kisebbik lánya ellen fordult. Rendszeresen trágár szavakkal szidalmazta, egyre több házimunka elvégzését követelte tőle, őt hibáztatta a fokozott családgondozói ellenőrzések és az ellene folyó büntetőeljárás miatt. A gyereket többször ököllel bántalmazta, nyakához kést szorítva fenyegette.

A vádlott magatartásának az vetett végett, hogy a sértettet nevelőszülőnél helyezték el. Az ügyészség az előzetes letartóztatásban lévő férfival szemben végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta.

Címkék: nevelt, Kaposkeresztúr, lány, kés, vádemelés, kék hírek