A Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség segítségnyújtás elmulasztásának
bűntette és más bűncselekmény miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki
Kőkút és Hencse között gépkocsival elütött egy kerékpárost, de segítséget nem nyújtott neki.

A vádlott 2015. decemberében egy szürkületi órán az egyik ismerősétől kölcsönkapott személygépkocsival közlekedett Kőkút felől Hencse irányába. A gépkocsi közvetlen balesetveszélyes volt, mert a fékberendezése rendeltetésszerű használatra nem volt alkalmas, annak állapotát, működését azonban a vádlott az elindulás előtt nem ellenőrizte. A vádlott 70-80 km/h sebességgel haladt, amikor – féktávolságon belül – észlelte a másik sávban szemben kivilágítatlan kerékpárral, láthatósági mellény nélkül, ittasan közlekedő sértettet. A vádlott a bicikliző sértett melletti biztonságos elhaladás érdekében fékezett, az autó azonban a hibás fékrendszer miatt balra kitért, a vádlott elveszítette uralmát a személygépkocsi felett és a sértettet elütötte.

A vádlott az utasként szállított barátja felhívására sem állt meg a helyszínen, a sértett állapotáról nem győződött meg, a személygépkocsit pedig egy földesúton elrejtette. A balesetet egy helyszínre érkező személy jelentette be a hatóságoknak, míg a balesetet okozó vádlott személyét és az elrejtett
személygépkocsi feltalálási helyét a vádlott utasa. Az elütött kerékpáros 8 napon túl, ténylegesen 12-14 hét alatt gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A többszörösen büntetett előéletű, többszörös visszaeső és felfüggesztett
szabadságvesztés próbaideje alatt álló vádlottal szemben az ügyészség
fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés, közügyek gyakorlásától eltiltás és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta.

Címkék: cserbenhagyó, ittas, gázolás, kék hírek