A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást folytatott egy szabási lakos ellen.

Ahogy azt korábban közöltük: szabási otthonukban 2016. február 3-án 20 óra 56 perc körül összeveszett egy házaspár. A vita során O. S. egy 15 centiméter pengehosszúságú késsel mellkason szúrta feleségét, akit a mentőszolgálat munkatársai kórházba vittek. Az asszony az igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint életveszélyes sérülést szenvedett.

A rendőrök elfogták a 44 éves férfit, majd előállították a Nagyatádi Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették. A rendőrök előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására, amelyet 2016. február 5-én a Kaposvári Járásbíróság elrendelt.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság az eljárást a napokban befejezte és a nyomozati iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Somogy Megyei Főügyészségnek.

Címkék: leszúr, életveszélyes, férj, feleség, kés, vita, kék hírek