Történetünk egy somogyi kistelepülésen játszódik, Bodrogon, ahol az apa (I. rendű vádlott) dinnyét árult és megismerkedett az idős sértettel, akitől megkérdezte, hogy van-e eladó teknője, bontóasztala. A sértettnek ilyen tárgyai voltak ugyan, azokat azonban eladni nem akarta és ezt közölte is az I. rendű vádlottal. Ennek ellenére négy nap múlva, 2015. augusztus 6. napján a reggeli órákban a férfi a fiával (II. rendű vádlott) és élettársával (III. rendű vádlott) megjelent a sértett házánál azzal, hogy a megbeszélt holmikért jöttek, azonban az idős néni nem akarta őket beengedni.

Az apa közölte az idős nővel, hogy köteles neki adni valamit a 15.000,- Ft benzinpénz fejében, ezért be kell engednie. Csatlakozott a férfihez a fia is és hangosan győzködték a nénit, aki tartva a későbbi esetleges erőszakos fellépéstől, mindhárom vádlottat beengedte az udvarába. Az anya bekéretőzött a mosdóba, ahova a sértett bekísérte, eközben pedig apa és fia a garázsban öntözőkannát, fateknőt, fémtekercset készített össze azért, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsák.

Amikor az asszony is csatlakozott hozzájuk, az összekészített holmikat a kocsijukba kezdték pakolni, miközben a sértett többször felszólította őket, hogy menjenek el és a dolgait ne vigyék el.

Az eltulajdonított holmik mellett egy szarvas trófeát is elvittek a vádlottak, ezzel azonban még nem voltak megelégedve. Az I. rendű vádlott felszólította a már síró idős nénit, hogy adjon 15.000 Ft-ot vagy aranyat. A sértett a vádlottnak visszakiabált, amelyre a szomszéd is felfigyelt, ezt észlelve pedig a vádlottak a helyszínről a 14.300,- Ft értékű sértetti ingóságokkal elhajtottak.

Az ügyészség mindhárom vádlottal szemben végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta.

Címkék: fosztogatás, bűnbanda, Bodrog, néni, család, kék hírek