A politikus elmondta: az Igazságügyi Minisztérium megkapta javaslataikat, amelyek alapján az ünnepek alatt elkészíti a szövegtervezetet. A Belügyminisztérium feladata lesz, hogy a parlamenti pártokkal előzetes egyeztetést folytasson, mert - mint Pintér Sándor elmondta - javaslatuk több eleme kétharmados támogatást igényel.

Áprilisra szeretnék elkészíteni a törvényjavaslatot, amelyhez a parlament soron kívüli eljárását kérik majd. Pintér Sándor azt mondta: javaslataik között létszámot, eszközt, technikai fejlesztéseket kérnek. Továbbá a Terrorelhárítási Központ megerősítését, az információáramlás biztosítását szeretnék elérni. Utóbbi kapcsán elmondta, hogy a kormány döntött egy terrorelhárítási információs és bűnügyi központ létrehozásáról is.

Pintér Sándor belügyminiszter (b), Simicskó István honvédelmi miniszter (j) és Kovács Zoltán kormányszóvivő sajtótájékoztatót tart az Országházban 2016. március 24-én. A belügyminiszter bejelentette: terrorizmus elleni intézkedéscsomag megalkotásáról döntött a kormány. MTI Fotó: Máthé Zoltán
Pintér Sándor belügyminiszter (b), Simicskó István honvédelmi miniszter (j) és Kovács Zoltán kormányszóvivő sajtótájékoztatót tart az Országházban 2016. március 24-én. MTI Fotó: Máthé Zoltán

A belügyminiszter beszámolt arról is, hogy tervezik egy olyan törvény megalkotását, amelyben előírnák, hogy a magánszolgáltatók biztosítsák a rendőrség és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat által lefoglalt adatszolgáltató eszközök dekódolását.

Az Index.hu szerint az alábbi pontokat is tartalmazni fogja az intézkedéscsomag:

  • Feláll a terrorelhárítási információs bűnügyi központ.
  • A telefonos és internetes adatszolgáltatást dekódolhassák a magánszolgáltatók. Erről törtvényt kell hozni, végrehajtani csak bírói engedéllyel lehet.
  • Ellenőrizni akarják a pénzügyi tevékenységeket bizonyos esetekben.
  • Egy esetleges terrortámadásnál az információáramlásnál előnyben részesítik a mentésben részt vevőket, a civilek csak sms-ben érintkezhetnek.

Címkék: intézkedéscsomag, terror, tervezet, parlament, kék hírek