Lopás miatt indítottak eljárást egy 35 éves nő ellen, aki 2010. november 1. és 2015. november 23. között időszakban Barcs, belcsapusztai lakóháza padlásán a méretlen villanyvezetékre jogtalanul rácsatlakozott, majd egy kábelen levezette magához az áramot. Öt évig használta így ingyen a szolgáltatást.

Miután lebukott, az áramszolgáltató munkatársai a lekötötték a vezetéket, továbbá a meg nem fizetett tartozás miatt a villanyórát is leszerelték.

A nyomozók 2016. február 18-án B. Ilonát gyanúsítottként hallgatták ki, akit az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhetett. A rendőrök az eljárást a napokban befejezték és az ügyben keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldték a Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség Barcsi Kirendeltségének.

Címkék: villany, áram, tolvaj, kék hírek