A Fonyódi Rendőrkapitányság lopás vétség és lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást folytat egy balatonboglári lakos ellen.

A 35 éves férfi 2016. január 31-én 3 óra körüli időben Balatonlellén két, az utcán parkoló, nyitva hagyott autót átkutatott, azokból iratokat, szerszámokat, izzókat, biztosítékokat lopott el. Az egyik jármű ajtaját megrongálta, valamint letörte mindkét visszapillantó tükrét és napellenzőjét.

Ezen kívül bement egy ingatlan udvarára, ahol egy járműből kiszerelte a CD-lejátszót, de azt a kocsiban hagyta, egy másikat pedig átkutatott, abból nem lopott el semmit. Cselekménye közben az egyik autóban hagyta saját mobiltelefonját, valamint egy röviditalos poharat.

A körzeti megbízottak rövid időn belül elfogták V. V.-t, őt a Fonyódi Rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.

Címkék: fosztogat, lop, Balaton, tolvaj, kék hírek