Csak a motoros postás veri fel néha a csendet Szilvásszentmártonban. Az alig több mint 200 lelkes településen nagy a nyugalom.

- Olyan nagy kiemelkedő problémák nem voltak előbb sem. Ez aránylag mindig egy nyugodt, csendes település volt, kis létszámú település vagyunk - mondta Bereknyei Sándor.

A helyi kisboltos árutöltés közben gyakran figyeli az utcát, a gyanús és idegen embereket pedig azonnal kiszűri. Nyári Jánosné azt mondja most nem kell tartani senkitől a településen, legutóbb ugyanis 17 éve történt betörés a faluban.

- Volt egyszer még régebben talán a '99-es év folyamán, amikor sikeresen végig rabolták az egész falunkat, na azóta nem volt - tette hozzá Nyári Jánosné.

A településen most sincs és korábban sem volt polgárőrség, ennek ellenére nagyon jó a közbiztonság.

- Azt gondolom, hogy a falu közösségi ereje és kohéziója ezt jól tudja kezelni ilyen szinten, tehát mindenki figyel a másikra. Illetve még egy fontos tényező, a rendőri jelenlét, tehát azért a hét napból majdnem hét napot a rendőrautó itt tartózkodik kisebb, hosszabb ideig - válaszolta Lengyel Gábor, Szilvásszentmárton polgármestere.

Szilvásszentmárton mellett Lulla, Zala, Szorosad, Szentborbás, Kaszó, Bakháza, Somogybükkösd, Kánya, Kisgyalán, Fonó, Visz, Edde, Potony, Péterhida, Zákányfalu, Porrogszentpál és Csurgónagymarton is lemaradt a 2015-ös rendőrségi bűntérképről. Ezeken a településeken tavaly egyetlen bűncselekmény sem történt.

Nagy a nyugalom Szilvásszentmártoban.
Nagy a nyugalom Szilvásszentmártonban.

A Kaposvári Kistérségi Polgárőr Egyesület vezetője szerint a csökkenés egyik oka, hogy egyre több helyen működik polgárőrség.

- A tapasztalatok azt mutatják, hogy ahol a közelmúltban alakultak polgárőrcsoportok azoknál a bűnözés vagy teljesen megszűnt vagy minimálisra csökkent - mondta Domán Tibor, a Kaposvári Kistérségi Polgárőr Egyesület elnöke.

Sok településen azonban legalább egy bűncselekmény történt tavaly. A statisztikából kiderül, hogy az átlagosnál több lopás, illetve betörés volt Kadarkúton, Segesden, Somogysámsonban, Göllében, és a Balaton déli partján is.

De nem jobb a helyzet Csökölyben, Mikén, Háromfán, Kaposszerdahelyen, Lengyeltótiban, Somogyváron, Karádon, Balatonendrédén, Somogyszilban és Mosdós sem. Ezeken a településeken ugyanis több lakásbetörés is történt.

Címkék: szilvásszentmáron, bűntérkép, 2015, somogy, kék hírek