Az eset még június 8-án történt, amikor is a 65 éves férfi a mezőgazdasági vontatójával szénabálákat szállított Lábodon. A bálák azonban nem voltak megfelelően rögzítve, ezért azok közül több ledőlt, és a rajtuk szabálytalanul utazó rakodómunkás a földre esett.

A kiérkező mentők a munkást kórházba vitték, azonban olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy életét vesztette.

A jármű vezetőjét, B. J.-t a rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, aki az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhetett.

A rendőrség az eljárást 2015. október 7-jén befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Kaposvári Járási Ügyészségnek.

Címkék: lábod, halálos, baleset, kék hírek