A Marcali Rendőrkapitányság eljárást folytatott lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy helyi lakos ellen.

2015. július 17-én 6 óra 30 perc és 9 óra között egy, akkor még ismeretlen férfi megjelent egy marcali ingatlannál, bement a körbekerített udvarra, és a nyitott garázsból ellopott egy kerékpárt és egy agancsot.

A nyomozók a felmerült információk alapján azonosítottak egy 20 éves férfit, aki megalapozottan gyanúsítható a bűncselekmény elkövetésével. A rendőrök B. B.-t elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki.

A Marcali Rendőrkapitányságon az eljárást a napokban befejezték és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldték a Marcali Járási Ügyészségnek.

(borítóképünk illusztráció)

Címkék: kék hírek, agancs, trófea, lop, tolvaj