A belga hatóságok egy nemzetközi elfogatóparancs alapján a napokban Brüsszelben elfogták F. Andrást, aki még 2013. május 17-én válófélben lévő feleségétől láthatásra vitte közös gyermeküket - tájékoztatta szerkesztőségünket az SMRFK Sajtószolgálata. Az 5 éves kisfiút azonban az előírt határidőre nem vitte vissza az asszonyhoz, vele ismeretlen helyre távozott.

A férfit az Országos Rendőr-főkapitányság Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központjának munkatársai július 28-án hozták Magyarországra, majd a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztály rendőrei még aznap Budapestről a Fonyódi Rendőrkapitányságra szállították.

A férfi ellen a Fonyódi Rendőrkapitányság kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást. A felmerült információk alapján ugyanis az apa a kisfiút 2013 decembere óta nem járatta óvodába, így a gyermek nem vett részt az iskolai előkészítő foglalkozásokon, valamint megakadályozta azt, hogy édesanyjával találkozhasson, ezzel a kisfiú érzelmi, értelmi, erkölcsi fejlődését veszélyeztette.

A 34 éves balatonlellei F. Andrást a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.

Címkék: elrabol, elvált, Balgium, apa, Brüsszel, elfog, szülő, Balaton, kék hírek