A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóság Közlekedésrendészeti Osztálya halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt folytatott eljárást egy somogysárdi fiatalkorú ellen.

A fiatal még tavaly októberben haladt a motorjával a 67-es számú főúton, Mernyénél amikor áttért a másik sávba, ahol összeütközött egy másik motorossal.

Az ütközés következtében a motorkerékpáros fiatalember elvesztette uralmát a járműve felett, majd járművével elcsúszott és a vízelvezető árokban állt meg. A vétlen motoros viszont olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

Az igazságügyi orvosszakértői vélemény alapján a somogysárdi motoros a baleset következtében 8 napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett. A rendőrök a fiatalembert gyanúsítottként hallgatták ki, aki az eljárás során szabadlábon védekezett.

A hatóság az eljárást a napokban befejezte, az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Kaposvári Járási Ügyészségnek.


Fotó: SMRFKFotó: SMRFKFotó: SMRFKFotó: SMRFKFotó: SMRFKFotó: SMRFKFotó: SMRFKFotó: SMRFK
Fotó: SMRFK
A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!

Címkék: halálos baleset, Mernye, motor, kék hírek