A Központi Nyomozó Főügyészség közleménye szerint a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján azért indult nyomozás a Központi Nyomozó Főügyészség Kaposvári Regionális Osztályán, mert egy kaposvári ügyvéd, akinek fő profilja közúti balesetek sértettjeinek kártérítése volt, úgy növelte ügyfélkörét, hogy ilyen ügyek sértettjeinek adatait - pénzért rendőröktől, orvostól, valamint nővérektől megszerezte.

A sértettek nevének, címének, telefonszámának, és az általuk elszenvedett sérülésekre vonatkozó adatoknak a kiszolgáltatásáért a rendőröknek, az orvosnak és a nővéreknek sértettenként több 10 ezer forint nagyságrendű összeg járt, de csak abban az esetben, ha a kiszivárogtatott információk alapján felkeresettek az ügyvéddel a képviseletük ellátására aláírták a meghatalmazást.

Az ügyvédet 3 rendbeli folytatólagosan, bűnszövetségben, üzletszerűen megvalósított, hivatali helyzettel visszaélésre irányuló hivatali vesztegetés bűntettének, 83 rendbeli bűnszövetségben megvalósított különleges személyes adattal visszaélés vétségének, valamint 3 rendbeli folytatólagosan, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett felbujtóként megvalósított közfeladati helyzettel visszaélés bűntette megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki gyanúsítottként a Központi Nyomozó Főügyészség Kaposvári Regionális Osztálya.

Az ügyvéd mellett a gyanúsítottak között van négy rendőr, az érintett kórház egy orvosa és két nővére, továbbá egy civil, akik közvetlenül vagy közvetve pénzért kiadták a különleges személyes adatokat. A férfi ügyvédként dolgozó felesége és titkárnője - a megalapozott gyanú szerint - bűnsegédként segítséget nyújtott a bűncselekmények elkövetéséhez.

A Központi Nyomozó Főügyészség Kaposvári Regionális Osztálya hétfőn a gyanúsítottként kihallgatottak közül 7 embert őrizetbe vett. Legkésőbb szerdán döntenek arról, hogy kezdeményezik-e az előzetes letartóztatásukat - olvasható az ügyészségi közleményben.

Címkék: sértettjei, balesetek, adatok, ügyvéd, pénz, rendőrség, kék hírek