A bűnszervezetet budapesti illetőségű ügyvezetők irányították, olyan cégek élén, amelyek játékkonzolok és játékszoftverek forgalmazását és javítását végezték az ország egész területén, bűnszervezetben működtetett hálózatban. Az adómentes beszerzéseknek és a számla nélküli értékesítéseknek „köszönhetően” a termékeket így az itthoni piaci árnál lényegesen olcsóbban tudták kínálni.

A gyanú szerint az elkövetők az árut egy európai közösségi tagállamban bejegyzett cég nevében -közösségi beszerzésként- belföldi nagykereskedőktől szerezték be számlával, nettó áron. Az így beszerzett termékek kisebb részét szabályosan értékesítették, azonban nagyobb részét a külföldi cég papíron fiktív cégeknek adta tovább. Ezek a „bukócégek” a nettó áron vásárolt áruk után állítottak ki áfás számlát, mintha azt megfizették volna, majd a termékeket webáruházaknak és vidéki kisboltoknak értékesítették.

Az öt megyét érintő akcióban 85 pénzügyi nyomozó, pénzügyőr, adórevizor, és informatikus szakember egy időben 34 helyszínen kapott zöld jelzést a nyomozati cselekmények megkezdésére. Házkutatásokat tartottak a bűnszervezetben szereplő cégek és könyvelőik székhelyein, a cégek által működtetett üzletekben, szervizekben, a bűnszervezetet irányító és az abban közreműködő személyek lakóhelyein, továbbá a termékeket árusító nagykereskedések telephelyein

Feltehetően a karácsony közeledte miatti megrendelési hullám hatására plafonig telített üzletekből és raktárakból több mint hétszáz különböző gyártmányú és tárkapacitású játékkonzolt foglaltak le a pénzügyi nyomozók, mintegy 67 millió forint értékben.

A nyomozás bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt folyik. Az elkövetők tettükért akár tízévi szabadságvesztéssel is számolhatnak.

Címkék: konzol, szoftver, játék, áfa, csal, adó, kék hírek