Már a karácsonyi ajándékokat csomagolják a Videoton dolgozói. A csomagok között vannak azok a botmixerek is, amiket a cég emberei kapnak. A vállalat ugyanis idén is meglepi dolgozóit.

- Nagyon jó, főleg így karácsony előtt, hogy a cég gondol ránk, hiszen tudunk magunkra is egy kicsit többet költeni, szeretteinknek ajándékot vásárolni belőle - mondta Lincz Bernadett, a Videoton humánpolitikai munkatársa.

A tárgyi jutalom mellett ajándékutalványt is kap a csaknem 1200 dolgozó.

- Ez összességében több tízmilliós összeget jelent, de ezt mindig be is tervezzük. Ez hozzátartozik a juttatásokhoz, és ezt mi ki kell, hogy gazdálkodjuk - tette hozzá Gerber András, a VIDEOTON Elektro-PLAST Kft. ügyvezető igazgatója.

A dolgozóknak is jut némi ajándék a vállalkozásoktól.
A dolgozóknak is jut némi ajándék a vállalkozásoktól.

A Lakics Kft. is az év végére készül már. Itt a dolgozók teljesítmény alapján kapják majd az év végi juttatásokat.

- Idén az a változás, hogy ezt konkrét teljesítményértékelési rendszerhez kötjük hozzá, melynek eredménye képen részben Erzsébet utalvány, részben pedig pénz formájában kapják meg karácsonyra a jutalmukat a dolgozók - válaszolta Thury-Nagy Diána, a Lakics Gépgyártó Kft. irodavezetője.

A Vállalkozók Országos Szövetségének megyei elnöke szerint idén jobban adakoznak majd a vállalkozások.

- Tudnak adni, hogy aztán ki mennyit és hogyan az más kérdés, de biztos vagyok benne, hogy fognak tudni adni. Hiszen a magyar gazdaság azért ráállt egy felfelé ívelő pályára, és ez azt jelenti, hogy a cégek többsége jobban zárja ezt az esztendőt, mint az elmúlt években - válaszolta telefonos megkeresésünkre Daxner Gábor, a VOSZ megyei elnöke.

A tapasztalatok szerint egyébként a legtöbb somogyi cég utalvány formájában jutalmazza év végén dolgozóit, átlagosan fél havi bér mértékében.

Címkék: karácsonyi, vállalkozások, jutalom, kék hírek