A fiatal bűnöző balatoni rablásairól és elfogásáról itt és itt videóval tudósítotunk.

Az elsőrendű vádlott 2012. augusztus 15-én halászsapkában és sötét lencséjű napszemüvegben ment be egy balatonlellei lottózóba és egy fegyvernek látszó tárggyal megfenyegette az ott dolgozó alkalmazottat és arra kényszerítette, hogy a bevételt adja át neki - közölte az ügyészség. A dolgozó 826 ezer forintot adott át a vádlottnak, aki ezután elmenekült a helyszínről.

Miután a rablás következmények nélkül maradt, a férfi elhatározta, hogy ismét hasonló módon szerez pénzt. Tavaly januárjában társával, a másodrendű vádlottal megegyeztek abban, hogy ismét kirabolják a balatonlellei lottózót.



Február 23-án a férfi bement a lottózóba, a kapucniját a fejére húzta, az arcát egy sállal eltakarta, majd a korábban is használt fegyvernek látszó tárggyal ismét pénzt követelt a lottózó dolgozójától - aki egyébként ugyanaz az alkalmazott volt, akit korábban is kirabolt.

A férfi a második rablásnál 454 ezer forintot zsákmányolt. A másodrendű vádlott eközben az üzlet közelében várakozott és figyelt. A rablást követően a két férfi elmenekült a helyszínről, majd a másodrendű vádlott lakásán a rablásból szerzett pénzt elosztották. Mindkét vádlott előzetes letartóztatásban van, akik ellen az ügyészség végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt.

Címkék: lottózó, fegyver, elkap, rabló, Balaton, kék hírek