A Gyékényesi vasúti határátkelőnél ellenőrízték január 4-én a Zákányi Határrendészeti Osztály rendőrei a beérkező gyorsvonatot. Épp egy hölgyet ellenőriztek, aki személyes okmányokat nem tudott átadni. A hölgy elmondta, hogy Olaszországban ellopták az iratait, melyet követően az olasz rendőrség egy jegyzőkönyvet állított ki, amit az igazoltatás során átadott. Ezt követően adatainak ellenőrzése során kiderült, hogy két körözést is kiadtak ellene.

A 35 éves jászberényi nővel szemben a Szolnoki Törvényszéki Büntetés- Végrehajtási Csoportja elfogatóparancsot bocsátott ki, – közokirat-hamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – mivel jogerősen kiszabott szabadságvesztés büntetésének letöltését nem kezdte meg, valamint a Jászberény Rendőrkapitányság elfogását rendelte el lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt.

A rendőrök S. Tamásné jászberényi lakost a nemzetközi személyvonatról leszállították és előállították a Zákányi Határrendészeti Osztályra, ahol – őrizetbe vétele mellett - gyanúsítottként hallgatták ki.

Címkék: kapitányság, rendőrségi, hírek, megyei, somogy, kék hírek