A 46 éves férfi még január 19-én éjszaka tört be egy kaposvári ingatlanba, ahol az udvaron egy baltát vett magához, majd maszkkal a fején bement a családi házba. A nappaliban alvó házigazda ekkor felébredt a zajra, mire a rabló felemelte a kezében lévő baltát, majd több alkalommal a sértett felé ütött, aki megpróbálta elhárítani a csapásokat, majd dulakodni kezdtek. A támadó ekkor leejtette a fejszét és elmenekült a helyszínről. A házigazda nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett.

A nyomozók kiderítették, hogy a betörést nagy valószínűséggel L. József követhette el, aki ekkor már egy más ügy miatt jogerős börtönbüntetését töltötte.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága L. József ellen rablás, valamint súlyos testi sértés kísérlete miatt indított eljárást. A nyomozati iratokat pedig vádemelési javaslattal megküldték a Kaposvári Járási Ügyészségre.

Címkék: balta, börtön, betör, rendőr, somogy, kék hírek