November elsejétől indult a bírósági mediáció intézménye a Kaposvári Törvényszéken. A munkát dr. Markovics Róbert törvényszéki titkár végzi, őt nevezte ki mediátornak az OBH. A mediáció egy vitarendezési eljárás, amelynek célja egy konfilktuskezelő megoldás létrehozása kötetlen beszélgetés keretében. Hosszú, költséges polgári perek megelőzésére hivatott. Így egy jogvita nem mérgesedik el, és nem húzódik évekig. A munkajogban és a családi jogban is alkalmazható. A cél, hogy a felek per helyett megegyezésre jussanak, ha nem sikerül, a bíróság dönt.

Az eljárás az egyik fél kérelmére indulhat, de a másiknak is hozzá kell járulni. Először külön, majd együtt is beszélgetnek a mediátorral egy megbeszélt időpontban, kötetlen körülmények között. A 3-4 órás eszmecseréről titoktartási kötelezettsége van a mediátornak, még a bírót sem avathatja be a részletekbe. Ha sikerül megállapodásra jutni, azt írásba foglalják, kérhetik a per megszüntetését is közösen. Ha megállapodnak így, a lerótt illeték 90%-át visszakapják. Ha négy hónap alatt sem jutnak egyezségre, az ügyet a mediátor visszaküldi a bírónak.

Dr. Hajnal Éva, a Kaposvári Törvényszék elnöke elmondta: a Marcali és a Nagyatádi Járásbíróságon is tervezik, hogy létrehozzák a helyi mediációt. Jövő márciustól életbe lép az új PTK, ez lehetőségként ajánlja a bíróknak, hogy tereljék az ügyeket a mediációra, amennyiben lehetséges. A marcali bíróságon a nyitott bíróság program keretében életbe lépett a lehetőség egy helyi gimnázium középiskolásainak, hogy az érettségihez szükséges közösségi szolgálatot elvégezhetik szervezési munkák keretében.           


Címkék: mediáció, titkár, felek, per, bíróság, kék hírek