A Fonyódi Rendőrkapitányság, valamint a Marcali Rendőrkapitányság járművezetés ittas vezetés miatt folytatott eljárást S. József 57 éves balatonmáriafürdői lakos ellen.

Szeptember 6-án 11 óra 25 perckor a lengyeltóti járőrök Fonyód külterületén, a 6701 számú úton igazoltattak egy járművezetőt. A férfival szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív eredményt jelzett, ezért további mintavételre előállították a Fonyódi Rendőrkapitányságra. S. József vezetői engedélyét bevonták, majd ellene – szabadlábon hagyása – mellett eljárást indítottak.

Később, aznap este 18 óra 58 perckor Balatonmáriafürdő belterületén a járőröknek feltűnt egy bizonytalan úttartással közlekedő személygépkocsi. A megkülönböztető fény- és hangjelzés használatával a gépkocsi után hajtottak, azonban annak vezetője a rendőri jelzés ellenére nem állt meg és gyorsítani kezdett. A balatonkeresztúri rendőrök azonban utolérték a járművezetőt, aki csak többszöri felszólításra volt hajlandó alávetni magát az ellenőrzésnek. S. Józseffel szemben alkoholszondát alkalmaztak, amely pozitív értéket jelzett, ezért elállították a Marcali Orvosi Ügyeletre.

Az igazságügyi vegyészszakértői vélemények alapján S. József mindkét esetben szeszesitaltól befolyásolt állapotban vezette járművét a közúti forgalomban.

A Fonyódi Rendőrkapitányság, valamint a Marcali Rendőrkapitányság a nyomozást befejezte és az ügyben keletkezett iratokat 2013. október végén bíróság elé állítási javaslattal megküldte a Fonyódi Járási Ügyészség és a Marcali Járási Ügyészség részére.

Címkék: kocsi, vezetés, szonda, sofőr, ittas, kék hírek