Kisebb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat három férfi ellen a siófoki ügyészség.

Két vádlott idén egy januári éjszaka Siófokon 63 építési telken az aknafedeleket záró lakatokat levágták, és az aknákban levő vízórákat, valamint a hozzájuk csatlakozó gömbcsapokat lecsavarozták, majd azzal a szándékkal, hogy azokat később ellopják, egy árokban elrejtették. Mivel nem volt jogosítványuk, harmadik társukat hívták, hogy a lopott holmi elszállításában segítsen.

A vádlottakat észrevették a rendőrjárőrök, igazoltatás közben vízórákat, a gömbcsapokat és az eszközül használt erővágót megtalálták és lefoglalták. A vízórák tulajdonosa, a DRV. Zrt. kára 310 ezer forint volt, de megtérült. A gömbcsapok lopásával a vádlottak 35 sértettnek 3 ezer és 20 ezer forint közötti kárt okoztak.

Címkék: letarol, ellop, építkezés, betörő, siófok, somogy, kék hírek