Jogtalan elsajátítás vétség gyanújával rendelt el nyomozást a Kaposvári Rendőrkapitányság szeptember 6-án. Az eljárás most zárult le, a tettesnek pedig komolyan kell felelnie a bűneiért.

A rendelkezésre álló adatok alapján 2013. szeptember 6-án 18 óra és 19 óra közötti időben Gige és Kadarkút közötti útszakaszon két személy gyalogosan közlekedett, amikor az út mellett egy pénztárcát találtak. Az egyik férfi (a gyanusított) a benne lévő készpénzt magához vette, a személyi iratokat az út mellé a fűbe szórta, és a tárcát is ledobta. Az eljárás során felmerült információ alapján a nagybajomi rendőrök megállapították, hogy a pénzt egy fiatalkorú fiú tulajdonította el jogtalanul.

A megtalált személyi iratok alapján az egyenruhások beazonosították a pénztárca tulajdonosát. Az elkövetőnél megtartott házkutatás során a nyomozók hiánytalanul megtalálták az ellopott készpénzt, valamint 10 darab lőszer is előkerült. A rendőrök a 17 éves fiút a Nagybajomi Rendőrőrsre előállították és – szabadlábon hagyása mellett – gyanúsítottként hallgatták ki.

A Kaposvári Rendőrkapitányság az eljárást befejezte, és a nyomozás során keletkezett iratokat 2013. október 1-jén bíróság elé állítási javaslattal küldte meg a Kaposvári Járási Ügyészségre.

Címkék: elkövető, fiatalkorú, nagybajom, lopás, rendőrség, kaposvár, kék hírek