balaton sound


Dudás Anita, Zamárdi jegyzője az MTI-nek az üggyel kapcsolatban hétfőn elmondta, levelet dobtak a kertjébe, amelyben újságcikkekből összeollózott és ragasztgatott szöveggel tudatták vele, hogy nem kellene engedélyezni a megafesztivált, mert annak súlyos következményei lesznek.

A jegyző közölte, rendőrségi feljelentést tesz a héten, egyébként pedig nem fél semmitől, és a történtek nem befolyásolják a munkáját. "Jogszabályok alapján és a szakhatóságok hozzájárulásával teszem a dolgomat" - hangsúlyozta.

Csákovics Gyula polgármester az MTI megkeresésére elítélendőnek nevezete a fenyegető levelet. (Öt évvel ezelőtt, amikor a polgármestert fenyegették meg életveszélyesen a Balaton Sound miatt, a programgazda Sziget Szervező Iroda egymillió forint nyomravezetői díjat ajánlott fel, de nem sikerült a tettes nyomára bukkanni.)

A polgármester elmondta, a Balaton Sound idején naponta tízszer annyian tartózkodnak a 2700 lakosú Zamárdiban, mint amennyi a népessége. Ez valóban komoly terhet jelent a településnek. Akadnak jogos észrevételek, panaszok, de nem ez a módja a megoldás keresésének - tette hozzá.

Idén csaknem 127 ezren látogattak ki az öt napos elekro-fesztiválra, ami rekordnak számít a Balaton Sound történetében.

Címkék: swag, sound, yolo, 2013, balaton, kék hírek