Bándy

A táblabíróság korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy ha nem lesz bizonyítási indítvány, amelynek a bíróság helyt adna, nem kizárt, hogy az ügyben már az első tárgyalási napon jogerős ítélet születik.

Az ügyészség a tizenegyszer büntetett Péntek Lászlót aljas indokból elkövetett emberöléssel és kifosztással vádolja a pécsi rendőrségi pszichológus halálával összefüggésben. A vád szerint a 26 éves férfi tavaly július 8-án hajnali két óra után pécsi, Dugonics utcai lakása előtt szólította meg a születésnapi összejövetelről hazafelé tartó nőt, egy játszótérre kényszerítette, megerőszakolta, és közben, hogy ellenállását megtörje, megfojtotta.

Péntek László beismerte a gyilkosságot, de tagadta, hogy a nőt brutálisan bántalmazta és megerőszakolta volna. Azzal védekezik, hogy Bándy Katával már hetekkel a tett előtt megismerkedett, sőt intim kapcsolatba került. Vallomása szerint azért fojtotta meg, mert indulatba jött, mivel a nő nem vállalta fel a kapcsolatukat.

A férfit a Pécsi Törvényszék áprilisban tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetéssel sújtotta, tíz évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, és kötelezte mintegy 12,5 millió forint bűnügyi költség megfizetésére.

A bíróság a férfi bűnösségére a részbeni beismerő vallomásából, a hazugságvizsgálat, az áldozat körme alatt és a táskáján talált DNS-minták vizsgálati eredményeiből, szakértők, tanúk vallomásaiból, továbbá köztéri, benzinkúti kamerák felvételeiből következtetett. Az ügy a vádlott és védőjének enyhítésre vonatkozó fellebbezése okán került a Pécsi Ítélőtáblára.

Címkék: bándy, gyilkos, másodfok, kata, pécs, kék hírek