A lányok a Somogy Megyei Önkormányzat Gyermekvédelmi Igazgatóság befogadó otthonában voltak elhelyezve. Tavaly májusban az étkezőben szóváltásba keveredtek a 14 éves sértettel, majd fejét többször tenyérrel megütötték, trágár szavakkal szidalmazták. Arra akarták kényszeríteni, hogy a vádlottak köpetét a földről felnyalja. Mivel ezt a fiatal lány megtagadta, ezért az arcát akarták közösen a köpetbe belenyomni. Ez azonban nem sikerült, ezért a homlokát a padlóba verték. Ezután a sértettet berángatták az egyik szobába, oda további fiú társaikat behívták, majd az ajtót egy asztallal eltorlaszolták azért, hogy a sértett onnan ne tudjon kimenni.

Ezután ütlegelni kezdték, arra kényszerítették, hogy a pólóját levegye. A fiatal lány ennek félelmében eleget tett, majd a vádlottak a sértett további felső ruházatát erőszakkal levették róla. Ismét azt követelték, hogy a köpetüket a földről felnyalja, mivel azonban ennek nem akart eleget tenni, ezért a fejét közösen lehúzták a padlóra. A bántalmazásnak a nevelő vetett véget, akinek a megjelenésekor a vádlottak a helyszínről elfutottak. A sértett 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat három fiatalkorú lány ellen az ügyészség.

Címkék: terror, gyermekvédelem, otthon, lány, vád, kék hírek