14:51

A szombat délutáni 2 órai adatok szerint meghaladta a Duna vízszintje Budapesten a 2006-ben mért eddigi legmagasabb, 860 centiméteres értéket; a folyó vízszintje elérte a 861 centimétert a fővárosban a Belügyminisztérium Vízügyi Főigazgatóság adatai szerint.

Tarlós István, Budapest főpolgármestere pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta: 895 centiméter körül várják a Duna tetőzését hétfőn, jelenlegi állás szerint 930 centiméteres vízállásig meg tudják védeni a fővárost.

11.42

Homokzsákokat lopott el Almásfüzitőnél az árvízi védekezéssel érintett területről két nő pénteken este - tájékoztatta a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense szombaton az MTI-t.

A rendőrség mindkét elkövetőt elfogta, őrizetbe vette, és gyorsított eljárásban kezdeményezik bíróság elé állításukat. Az eltulajdonított 55 zsákot visszaszállították eredeti helyére - tette hozzá Racsné Galambos Gréta.

11:00

"Komárom és Esztergom rendben van" - közölte Orbán Viktor miniszterelnök újságírókkal szombaton délelőtt Győrújfalu határában. Hozzátette: a következő "veszélyes" pont Pilismarót, ahová rövidesen elindul.

árvíz

(Fotó: MTI)

Árvíz FM néven árvízvédelmi rádiót indít vasárnap reggel 8 órától a közmédia. A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) gyártásában készülő műsorok a nap 24 órájában hallhatók lesznek - közölte az új csatorna vezetője az MTI-vel.

Tóth Tamás Antal elmondta, a rádió a korábbi Neo FM frekvenciáin sugároz majd, így Budapesten például a 100.8 MHz-es frekvencián lesz fogható.

Tájékoztatása szerint a rádió a tervek szerint 30 napig sugározza majd adását. A műsorokat a közmédia munkatársai gyártják, illetve azok alapvetően a közmédia híreire épülnek.

Tóth Tamás Antal arról beszélt, a csatornán folyamatosan tudósítanak majd az árvízi védekezésről.

"A rádió nonstop nyomon követi az eseményeket, élő műsorvezetéssel, helyszíni tudósításokkal" - mondta az árvízvédelmi rádió vezetője, hozzátéve: a szervezési munkák és a menetrend kialakítása jelenleg is tart.

árvíz

(Fotó: MTI)

A szombat reggel 9 órás adatok alapján Budapesten 850 centiméteres a Duna vízállása, az elmúlt 12 órában az előrejelzésnek megfelelően 25 centimétert emelkedett a vízszint - közölte az MTI-vel Budapest Főváros Védelmi Bizottsága, amely szerint a folyó hétfőn, várhatóan 895 centiméteren tetőzik a fővárosban.

Közleményükben azt írták: az elmúlt 12 órában a főváros kiemelt helyszínein továbbra is folyamatosan és tervszerűen zajlottak az árvíz elleni védekezési munkálatok, rendkívüli esemény nem történt. Hozzátették: továbbra is megerősített szolgálatban, állandó felügyelet mellett folyik a gátak őrzése és védése. A védekezésben eddig több mint 8000 fő vett részt, közülük 1600 fő önkéntes.

A Fővárosi Vízművek tájékoztatása szerint Budapesten a vezetékes ivóvíz továbbra is biztonsággal fogyasztható - írta a védelmi bizottság a közleményében.

A Római-parton több mint 300 ember vesz részt a szombati árvízi védekezésben.



A miniszterelnök szerint a következő két nap lesz a legnagyobb próbatétel az árvízi védekezésben részt vevőknek, "most jön a neheze". Orbán Viktor szombat reggeli győri sajtótájékoztatóján kiemelte: továbbra is az a legfontosabb, hogy emberélet ne kerüljön veszélybe.

"Ekkora vízzel még nem volt dolgunk, biztosra kell menni", ezért a gátszakadás legkisebb veszélye esetén a következő napokban is kitelepítik a környékbeli települések lakosságát, ahogy ez Győrújfaluban történt pénteken - jelentette ki.

Továbbra is az a parancs van érvényben, hogy "gátat nem adunk fel (...) megvédjük a legnehezebb szakaszokat is" - mondta a kormányfő, hozzátéve: Győrújfalu kiürítése bizonyíték arra, hogy mindenkit kihoznak a veszélybe jutott településekről.

Megerősítette, hogy a kitelepítéseket, ha lehet, továbbra is nappal hajtják végre. Azt kérte, ha bárhol kitelepítést rendelnek el, fegyelmezetten vegyék tudomásul, hajtsák végre az emberek.

A miniszterelnök közölte: egyetlen másik magyarországi folyón sincs áradás, így minden erőt a Duna mellé összpontosíthatnak. A következő 2-3 napban nem várható a dunai árhullámot befolyásoló csapadék, így a védekezés kedvező körülmények között folytatódhat.

árvíz

(fotó: MTI)

Nagybajcsnál 907 centiméteren tetőzött a Duna, ez 35 centiméterrel magasabb az eddigi rekordnál. Komáromnál éjszaka 840 centiméteren lehet tetőzés, míg Budapesten hétfő hajnalban várják a legmagasabb vízszintet. A fővárosban legalább 885 centiméteres vízállás várható, de 10-20 centiméteres eltérés elképzelhető -  ismertette a miniszterelnök. Megjegyezte: mivel az árhullám átlépte az államhatárt, "már miénk a víz, következésképpen most már a saját méréseinkből dolgozunk".

Orbán Viktor elmondta: eddig egy kisebb értékű lopás történt az árvízi védekezés során, az elkövetőt elkapták, valamint lefogtak két, "nagy valószínűséggel elmebeteg" rémhírterjesztőt is. A gátakon ezt leszámítva semmilyen rendbontás nem volt.

Tizenötezren vesznek részt az árvízi védekezésben, Győrújfalu határában 543-an dolgoztak éjszaka is, míg Pilismarót környékén rohammunkában kellett egy hiányzó gátszakaszt megépíteni, illetve egy alacsony védművet megerősíteni, ez hajnalra sikerült. A munkában helyiek, az Alföldről átvezényeltek és háromszázötven roma önkéntes is részt vett éjszaka - tette hozzá a kormányfő.

Hende Csaba honvédelmi miniszter elmondta: 4670 katona vesz részt az árvízi védekezésben.

Ausztriába az apadó dunai vízállás mellett már csaknem mindenhol az árvíz utáni helyreállításra összpontosítottak szombaton Ausztriában.

A világhírű osztrák mobilgát:

Címkék: tetőzik, duna, érkezik, árvíz, rekord, kék hírek