A megismételt eljárás végén - az ügyben már harmadszor folytatták le az elsőfokú eljárást - a másod- és a harmadrendű vádlottat, Sz. egykori testőrparancsokát, illetve W. munkatársát felmentették a bűnsegédként elkövetett emberölés vádja alól.

Az ítélet nem jogerős. Az ügyészség W. esetében súlyosbításért, a másik két vádlott esetében pedig a bűnösség megállapításáért fellebbezett. W. László a felmentését kérte. A korábbi két döntést - a Pest Megyei Bíróság elmarasztaló, majd a Heves Megyei Bíróság felmentő ítéletét - az ítélőtábla megsemmisítette, így került ismét első fokra az ügy.

A "Balaton királyaként" emlegetett Sz. Bulcsúnak a fővárosban és több vidéki szórakozóhelyen voltak érdekeltségei. A vállalkozónak állítólag külföldi olajügyei is voltak, de leginkább a Balaton-parti települések vállalkozóinak zsarolásával vált hírhedtté.

1997-ben előzetes letartóztatásból szabadult, majd eltűnt. A rendőrség 1999 augusztusában eltűnése miatt körözést adott ki, majd 2002-ben indított államigazgatási eljárást, 2003 februárjában már emberölés miatt nyomoztak. A most elítélt W. László ekkor gyanúsított volt az ügyben.

Sz. holtteste hét évvel eltűnése után került elő: a főváros XII. kerületében egy garázs szerelőaknájába rejtették és lebetonozták. A rendőrök 2004. januárjában érték tetten W.-t, aki megpróbálta kiemelni a holttestet, hogy azt később más helyen rejtse el.

szlávy garázs

forrás: MTI

Címkék: Bulcsú, király, zsarol, vállalkozó, gyilkos, Balaton, kék hírek