"Amikor Bence meghalt, nem a szereplési vágy motiválta a nyilatkozataimat. Azért álltam ki a nyilvánosság elé, hogy eloszlassam azokat a rosszindulatból, vagy félreértésekből adódó tévedéseket, amelyek a családunkra vonatkoztak. Mára azonban belefáradtam abba, hogy folyton magyarázkodnom kell..." Így sommázta a közelmúltban brutálisan meggyilkolt kaposvári kisfiú nevelőapja az elmúlt hónapokban átélt médiaérdeklődést.

Gyöngyi Sándor azt mondta: ő most is készséges, de szeretne már nyugodtabb napokat. Arról nem is beszélve, tette hozzá, hogy sok esetben nem az köszön vissza egy-egy cikk tartalmából, mint amit annak írójával megbeszélt.

Sándor a gyámsági jog elvételét honlapunknak is megerősítette. "Ez a jogszabály, ezen változtatni nem lehet. Mint ahogyan az érzéseimen sem, amelyekkel apaként, szívből szerettem Bencét. Ezeket az érzéseket sem a jog adta, így ezeket el sem tudják venni tőlem. Lehet, hogy valaki, miután gyermeke halála után megvonják tőle a gondviselőnek járó jogokat, túllép ezen, én nem ilyen vagyok."

A gyilkossági ügyben a vádemelés már megtörtént. Az első tárgyalási napot május 13-ra tűzte ki a Kaposvári Törvényszék.





Címkék: törvény, nevelőapa, szita, bence, tárgyalás, bíróság, kék hírek