Családi dráma zajlott hétfőn késő délután Üllőn, amelynek nyomán egy helyi férfi három családtagját lelőtte, majd végzett magával. Az utcát lezárták a rendőrök, megkezdődött a helyszínelés.
Fotó: MTI |
Au üllői Akácfa utca 18.-ban lakó S. Ferenc 17 óra 45 perc körül ismeretlen okból a családi ház udvarán többször meglőtte élettársát, annak fiát és élettársának édesanyját. A 74 éves férfi ezt követően a fegyvert maga ellen fordította és a helyszínen életét vesztette. A 64 éves élettárs és 41 éves fia a helyszínen elhunyt, míg az idős nőt a mentők kórházba vitték.
A szomszédságból korábban olyan információkat kaptunk, amelyek szerint S. Ferenc élettársa felnőtt fiát a házban lőtte le, az anyósát a teraszon, a menekülő élettársát az utcán érte utol, és a fegyvert is az utcán fordította maga ellen.
Az elkövető anyósát, aki életben maradt, a mentők kórházba vitték helikopterrel. Először az Országos Baleseti Intézetbe, majd - mivel a kórháztól származó niformációink szerint az ottani intenzív osztályon nem volt hely - a sérültet továbbszállították.
A hvg.hu által megkérdezett szomszéd azt mondta, hogy a felesége és kisgyermeke a kertben voltak a lövöldözés idején, de csak akkor jöttek rá, hogy valójában mi történt, amikor a mentőhelikopter megérkezett. Legalább tíz durranást hallottak öt óra körül.
A feltételezett elkövető a szomszéd szerint 74 éves kora ellenére jó kondícióban lévő egykori kőműves-burkoló volt. Szomszédja szerint S. Ferenc időnként utalt arra, hogy megverte a feleségét. Arról forrásunk nem tudott, hogy fegyvere volt.
Egy másik szomszéd szerint az S. család három-négy éve költözött az utcába.
Forrás: hvg.hu, MTI
Címkék: MTI, hárman, meghaltak, hvg, lövöldözés, volt, kék hírek