A kereset szerint a szerződési feltételek indokolatlanul korlátozták a fogyasztó jogszabályon alapuló igényérvényesítési lehetőségét 30 napban annak ellenére, hogy az előfizetői szerződésből eredő polgári jogi igények egy év alatt évülnek el.

Emellett az előfizetői érdekkörbe tartozó szünetelési díj mértékének meghatározása nem egyértelmű, mivel nem világos, hogy a szünetelési díjként a havi díj, vagy annak 90%-a, vagy a mellékletben megjelölt 2.000 forint fizetendő.

A szerződési feltételek szerint az előfizető késedelmes fizetése esetén évi 17%-os késedelmi kamatot köteles fizetni, ami a Ptk-ban előírt jegybanki alapkamat – 5,5% - több mint háromszorosa. Ez a törvényi előírástól lényeges eltérést jelent, és sérti a jóhiszeműség és a tisztesség követelményét.

Emellett a szerződés azt mondja ki: a kiküldött számlák és értesítések az előfizető részére történő kibocsátástól 5 nap múlva kézbesítettnek és az előfizető által átvettnek kell tekinteni, annak ellenére, hogy az irányadó rendeletben ez az időtartam 7 nap.

A határozott időtartamú előfizetői szerződések esetében a szerződés felmondásakor a szolgáltató kizárólag az előfizető által igénybevett kedvezményeket követelheti, egyéb hátrányos jogkövetkezményeket nem írhat elő. Még akkor sem, ha a felmondásra az előfizető szerződésszegése miatt került sor. Ezért a kft. általános szerződési feltételeiben rögzítettek, amely szerint a kedvezményeket és kötbért is követel, tisztességtelen rendelkezésnek minősülnek.

A szolgáltató nem jogosult felmondani a szerződést, ha a díjtartozás összege nem haladja meg havi előfizetési díj hiányát vagy 5 ezer forintnál magasabb előfizetési díj esetén az 5 ezer forintot. A törvényi rendelkezés ezen összeget 10 ezer forintban határozta meg, ettől a törvényi rendelkezéstől eltérni tisztességtelen.

Az ügyészség keresetében indítványozta, hogy a bíróság a felsorolt tisztességtelen általános szerződési feltételek miatt az érvénytelenséget a céggel szerződő valamennyi félre kiterjedő hatállyal állapítsa meg, illetőleg rendelje el, hogy a kft. a saját költségére a bíróság által meghatározott határidőn belül a kikötés érvénytelenségének megállapításárról szóló közlemény közzétételéről gondoskodjon.


Címkék: kereset, kft, telefon, cég, ügyészség, kék hírek