2011. december 28-án a délelőtti órákban a Balatonszabadi, Gamászapusztán a bezárt lakásában részben ruha nélkül, a fején sérüléssel holtan találták az ott lakó, 62 éves egyedül élő K. Zs-t. A házban kutatás nyomai voltak láthatóak. A szomszédok szerint a sértett a megtalálása napján 01 óra 30 perc körül körüli időben segítségért kiabált, negyed órán keresztül dulakodás és a bútorok mozgatásának hangja hallatszott.

A helyszíni szemle keretében számos, a későbbi nyomozás során bizonyítékként értékelhető nyomot rögzítettek a rendőrök. Széleskörű adatgyűjtést és tanúkutatást folytattak. A beszerzett információk alapján felmerült a gyanú, arra vonatkozóan, hogy a bűncselekmény elkövetői a Budapestről nem sokkal korábban Gamászapuszára ezen sorházban lakó férfihoz érkező rokonok lehettek, nevezetesen lánya K.Józsefné és élettársa J.Bertalan. Kiderült, hogy a pár korábban, még december 18-án Budapesten követett el egy rablást, ezután menekültek Gamászára. Ott követték el a gyilkosságot, majd visszamentek a fővárosba, ahol január  2012. január 12-én is hasonló módszerrel rablást követtek el, mely miatt a BRFK XVII. Kerületi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatott nyomozást velük szemben, majd azon eljárásban előzetes letartóztatásukat rendelték el.

A gamászapusztai tetthelyen rögzített nyomok, anyagmaradványok tekintetében beszerzett szakértői vélemények, valamint a  nyomozás során összegyűjtött bizonytékok alapján a nyomozók szerint megállapítható, hogy J.Bertalan és  K.Józsefné 2011. december 28-ra virradó éjszaka értékeinek eltulajdonítása céljából behatolt a sértett lakásába. Ott K.Józsefné verte össze a sértettet J.Bertalan támogató jelenlétében. Az idős asszony a helyszínen belehalt a bántalmazásba. A gyanúsítottak ellen a megyei rendőr-főkapitányság vizsgálati osztálya 2013. február 20-án befejezte a nyomozást, és vádemelési javaslattal élt a Somogy Megyei Főügyészség felé.

Címkék: Gamásza, emberölés, rabló, vád, gyilkosság, kék hírek