A Nemzeti Sport online oldalán megjelent hír egybehangzó olasz és angol lapértesülésekre hivatkozik. Ezek szerint a milánói Malpensa repülőtéren tartóztatták le a 2006 és 2008 között Kaposváron is megforduló korábbi labdarúgót, a szlovén Admir Suljicot.

A BBC beszámolója szerint az olasz hatóságok elfogatóparancsot adtak ki a fogadási botrányban érintett Suljic ellen, aki eddig Szingapúrban tartózkodott több másik feltételezett fogadási csalóval együtt.

A szingapúri hatóságok ugyanis nem foglalkoznak a fogadási botrányban meggyanúsított személyekkel, így lehet, hogy a nemzetközi bűnszervezet egyik fejének tartott Dan Tan is szabadon él az ázsiai miniállamban.

Suljic azonban a napokban meggondolatlanul Milánóba utazott, és az olasz rendőrség emberei kihasználták az alkalmat az őrizetbe vételére.

"A jogszabályok szerint járunk el. Reményeink szerint a gyanúsított együttműködik, és mindent elmond, amit tud" – mondta Ronald Noble, az Interpol vezetője a héten egy malajziai sajtótájékoztatón, és bár nem nevezte meg a gyanúsítottat, Olaszországban tényként közlik, hogy Admir Suljicról van szó.

forrás: nso.hu


Címkék: Admir Suljic, labdarúgó, bunda, Somogy, nemzetközi, Kaposvár, kék hírek