A KaposPontnak a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője, Gaál Attila azt is elmondta, hogy a tűzoltók a szerdáról csütörtökre virradó éjszaka, pár perccel éjfél után kapták a riasztást: a mintegy 80 négyzetméteres ház egyik szobájában lángolt a berendezés, a többi helyiség pedig füsttel telítődött.

Az helyszínre érkező boglári és marcali tűzoltók, a helyi önkéntes lánglovagok, illetve a megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat emberei megakadályozták a lángok továbbterjedését, így a lakás többi helyisége csak füsttel, korommal telítődött. Az épületben két fő tartózkodott, azonban a tűzeset során olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy a helyszínen lévő mentők és az orvos már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

Úgy tudjuk egy középkorú férfi, és az édesanyja vesztette életét a tragédiában. Itt lakott az 57 éves férfi és a 80 éves édesanyja, ők haltak meg, mondja egyik rokonuk.
- Megdöbbentem, mert nem gondoltam, hogy ilyen halált fognak halni -teszi hozzá a fiatal nő.  
Tegnap éjfélkor csaptak fel a lángok a férfi szobájában, füst dőlt ki az utcára. A szomszédok hívták a tűzoltókat.     
Gaál Attila, megyei kataszrófavédelemi szóvivő:
-Valóban egy szobának a berendezési tárgyai égtek, közel egy óra alatt eloltottuk. Sajnálatos módon a tűzben két személy életét vesztette.
A házban lakókat a mentősök megpróbálták újraéleszteni, de nem jártak sikerrel, mondja egy szomszéd:
-Újraélesztették, de nem sikerült, azt mondta a szomszédasszony, pedig sokat dolgoztak rajta. Az egyik meg is égett, a másik füstmérgezésben halt meg.
A férfi égett meg a szobájában. Idős édesanyja menekülni próbált, de csak a folyosóig jutott, ott esett össze, mert a sűrű füstben már nem kapott levegőt. A tűzoltók vizsgálják, hogy mi okozta a tüzet. A rokonok szerint a kályha okozhatta, vagy az, hogy a férfi dohányzott. A szomszédok azt mondják: italozó életmódot folytatott, talán ezért nem ügyelt az égő cigarettára.

A tűzoltóknak két gázpalackot is sikerült kimenteni az épületből, az utómunkálatok jelenleg is tartanak.

A tűz keletkezésének körülményeit a Siófoki Katasztrófavédelmi Kirendeltség szakembere vizsgálja.

lakastuz

lakastuz

lakastuz

(Fotók: Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság)

Címkék: meghalt, családi ház, Fonyód, tűzoltó, tűz, kék hírek